Urodoki

Dr. Bíró Krisztina portréja
Klinikai onkológus Belgyógyász szakorvos

Dr. Bíró Krisztina Ph.D.

Főorvos

1986
Diploma
3
Szakvizsga
2009
PhD védés
3
Gyermek

Az Országos Onkológiai Intézet urológiai daganatokkal foglalkozó osztályának főorvosa. Kiemelt szakterülete a heretumoros betegek gyógyítása, amely témakörben PhD fokozatát is szerezte.

Bemutatkozás

Dr. Bíró Krisztina vagyok. 1986-ban végeztem a Semmelweis Egyetem Általános Orvosi Karán summa cum laude minősítéssel. Az egyetem után rögtön az Országos Onkológiai Intézet urológiai daganatokkal foglalkozó osztályán kezdtem el dolgozni, ahol jelenleg főorvosként tevékenykedem.

1994-ben belgyógyászatból, 1999-ben klinikai onkológiából, majd 2004-ben klinikai farmakológiából tettem szakvizsgát. Mindhárom szakvizsgán kiválóan megfelelt minősítést kaptam.

Az Onkológiai Intézetben az osztályom profiljának megfelelően főleg urológiai daganatokkal foglalkozom, de ezen belül is különösen közel áll hozzám a heretumoros betegek gyógyítása. A heretumor a fiatal férfiak leggyakoribb szervből kiinduló daganata, és gyógyítása az onkológia egyik legnagyobb sikertörténete. A PhD dolgozatomat is éppen ezért heretumor témakörben írtam, és védtem meg 2009-ben, ezt is summa cum laude minősítéssel.

Rendszeresen tartok előadást, magyar és külföldi konferenciákon, és betegszervezetek felkérésére betegeknek. Az utóbbiakon az urológiai daganatos betegségek mellett a daganatos betegek tüneteinek enyhítéséről, az alternatív terápiákról és azok kockázatairól szoktam beszélni. Folyamatosan publikálok magyar és külföldi tudományos folyóiratokban, és a Semmelweis Egyetemen tartok gyakorlatokat onkológiából.

Szabadidőmben főleg olvasni, zenét hallgatni és a barátaimmal kirándulni szeretek. Igazi hobbimat viszont csak az elmúlt években találtam meg, miután gyermekeim felnőttek és kirepültek a családi fészekből. Az így felszabadult időmet és energiámat az Urodoki honlap és applikáció fejlesztésére fordítom.

Aki elolvassa a bemutatkozásokat, láthatja, hogy az Urodokit egy igazán színes, többgenerációs baráti társaság hozza létre. Ennek az alkotómunkának az a különlegessége, hogy úgy próbálunk meg tenni valamit az urológiai betegekért, hogy közben magát az alkotás folyamatát is élvezzük.

Habár amint korábban említettem, gyermekeim már felnőttek, természetesen családom továbbra is nagyon fontos szerepet játszik az életemben. Férjemmel, Dr. Szőnyi Tamás matematikussal még egyetemista korunkban házasodtunk össze. Gyerekeink: Anna informatikus, Márta és Mihály orvosok. Egy unokánk van: Lili Sára.

Köszönjük a bizalmat

Támogatóink & partnereink

IPSEN – Innovation for patient care
Janssen – Pharmaceutical Companies of Johnson & Johnson
PUO Alapítvány
Bayer
Astellas
Merck
Humanitas Szociális Alapítvány

A Magyar Urológusok Társasága ajánlásával!