A prosztata megbetegedései

Rosszindulatú daganat esetén a prosztatában kóros sejtburjánzás indul be, a sejtek kontroll nélkül osztódnak és növekednek. Korai állapotban a kóros sejtcsoport csak a szerv határain belül helyezkedik el, míg előrehaladott állapotban a környező szervekre, szövetekre is terjed, sőt a vér- vagy a nyirokáram útján távoli áttéteket is képezhet. A prosztatadaganat áttéteinek gyakori célpontja a csontrendszer.

Korai stádiumban a betegség nem okoz tüneteket. A növekedéssel együtt alsó húgyúti tünetcsoport is megjelenhet (éppúgy, mint jóindulatú megnagyobbodás esetén). Előrehaladott állapotban súlyos panaszok, akár mozgáskorlátozottsághoz vezető fájdalmak is megjelenhetnek. A betegség ugyan lassan halad előre, de kezelés nélkül halálhoz vezet.

A prosztatadaganat rendkívül lassú lefolyású betegség. A betegség kialakulása és lefutása éveket, évtizedeket vesz igénybe. Fontos ugyanakkor tudni, hogy ez a rendkívül hosszú idő a betegség kialakulásától, nem pedig a felismerés időpontjától telik el. Ha a felismerés korán megtörténik, akkor a prosztatadaganat maradéktalanul meggyógyítható. A teljes túlélés időtartama előrehaladott állapotban nem határozható meg pontosan, de a modern kezelések a várható túléléshez ilyenkor is éveket adnak hozzá.

A prosztatadaganat nagyon gyakori. Az USA lakosságának mintegy harmadát vizsgáló SEER (Surveillance, Epidemiology and End Results Program) felmérés több mint 40 éve követi a daganatos betegeket. A felmérés alapján a férfiak között a prosztatadaganat a leggyakoribb daganat, szinte kétszer gyakoribb, mint a bélrendszeri vagy a tüdődaganatok!

Daganatok előfordulási gyakorisága a SEER adatbázisban. A vizsgált csoportban már az 1990-es évektől a prosztatadaganata fordul elő a leggyakrabban.

Az eltérő szűrési politika, ill. az afroamerikaiaknál megfigyelt magasabb előfordulás miatt a SEER adatai nem alkalmazhatóak közvetlenül Magyarországra. A magyar adatokat tartalmazó Nemzeti Rákregiszter szerint is az első három leggyakoribb daganatos megbetegedés közé tartozik a prosztatadaganat. Bár pontos statisztikai adat nem áll rendelkezésre, Magyarországon a betegek nagy részének már előrehaladott állapotban derül ki a betegsége. Ez az arány szerencsére évről évre csökken, de nem lehet eléggé hangsúlyozni a veszélyes életkorban lévő férfiak felvilágosításának és a daganat korai felismerésének szükségességét!

Mivel a prosztatadaganat tünetek nélkül jelenik meg, fontos, hogy a prosztata más betegségeinél, sőt ha a daganat kialakulásának kockázata magas, akkor tünetmentes esetekben is keressük.

Ha a prosztatadaganatot igazoltuk, akkor a kivizsgálást követően fel kell állítanunk egy terápiás tervet. Úgy kell a kezeléseket és azok időpontját megválasztanunk, hogy a lehető legkevesebb mellékhatás és szövődmény mellett érjünk el maradéktalan gyógyulást. Ha a daganatot már nem lehet maradéktalanul meggyógyítani, akkor is rendelkezésre állnak olyan hatékony kezelések, melyek segítségével a betegek hosszú időn keresztül teljes életet élhetnek.

Ez a tájékoztató a prosztatadaganatról szól. A kivizsgálás, a kezelési lehetőségek ismertetése mellett abban is szeretnénk segíteni betegeinket, hogy a kezelések mellett teljes és értékes életet élhessenek.

A prosztata megbetegedései